Sorszámozott, fekete LP - új, bontatlan csomagolásban.
Sorszám: #145
A Sex Action 1992-es Olcsó élvezet albuma a korszak meghatározó hazai rocklemezei közé tartozott. A mára túlzás nélkül legendás, „ western" lemez megjelenését hatalmas várakozás előzte meg, hiszen a maga idejében különösen szókimondó első albummal elég magasra tette a zenekar a mércét, és mindenki kíváncsi volt, merre mozdulnak tovább. A zenei palettát egyértelműen szélesebbre tárva, teljesen felfrissült dizájnnal, illetve merőben más, itt-ott bluesosabb megszólalással előrukkoló csapat mindent beleadott, a siker pedig nem is maradt el. A szövegekben itt már megjelent a túlfűtött szexualitás mellett a korszak „ pestise", a kábítószer, az alkohol és megannyi más téma is. A dalok új szintre emelték a csapatot, Ferenczi György herflijátéka, Vedres Joe szakértő hangmérnöki munkája pedig már csak hab volt a tortán. Amellett, hogy a lemez tökéletes korlenyomat, kiválóan példázza értékeit, hogy még annak is könnyen fülbe ragadhatnak ezek a nóták, aki nem akkor, a megjelenés idején hallotta őket. Mivel 1992-ben az album csak CD-n és kazettán jelent meg, így már nagyon itt volt az ideje, hogy végre elkészüljön a „ bakelit" változat is, ehhez a vinyl masztert Rozgonyi Péter készítette.
Az LP 500 darabos, korlátozott szériában jelent meg.
Sex Action:
Szendrey Zsolt - ének
Mátyás Attila - gitár
Somlyay Miklós - basszusgitár
Zana Zoltán - dob
Dallista:
A:
1. Országút angyalai (Geronimo)
2. Olcsó élvezet
3. Valami vár
4. Megmérgezem
5. Kokain (in memoriam Moti)
B:
1. Végzet vagyok
2. Alkohol
3. Csak ez kell
4. Túl vagyok
5. Tetoválva vagy
6. Morricone
Jelenlegi ára: 5 950 Ft
Az aukció vége: 2019-12-11 14:06 .
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése